BÖJT
Gyakorlati útmutató:
1 Korintus 10,31
2011. március 10., csütörtök
Lk 9,22-25
,,Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.' Azután mindenkihez szólt: ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?
2011. február 25., péntek
Eucharisztia-Ki előtt térdelünk-Kit veszünk magunkhoz???
Kattintsunk a címre, és nézzük meg a videót....
Mennyire megalázta magát...
Menjünk szentségimádásra,az élő Krisztussal találkozunk.
2011. január 20., csütörtök
2010. december 10., péntek
*Hét magyar ferences vértanút avathatnak boldoggá
2010. 12. 09. 14:39
A hét ferences vértanú – Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát – 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Krisztusért adták életüket, mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Emlékük és tiszteletük eleven rendtársaik és a hívek körében. A püspöki konferencia december elején hozott döntése értelmében támogatja a hét magyar ferences vértanú boldoggáavatásának ügyét.
A hét szerzetes 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Hárman szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték. Amikor a kommunista rezsim még nem ismerte fel, hogy a vértanúk vére az egyház magvetése.
Az újvidéki vértanúk
A déli területek 1942-es visszacsatolása után a kapisztránus rendtartomány vezetése szinte azonnal elfogadta a felkérést, hogy rendházat alapítson Újvidéken. A letelepedő ferenceseknek már 1944 őszén szembe kellett nézniük a szerb partizáncsapatok előretörésével.
Az újvidéki kolostor házfőnöke a korábban az amerikai magyarság körében működő, majd a Don-kanyart is megjárt Körösztös Krizosztom (1900–1944) volt, akit 35 éves kora ellenére, meggyötört kinézete miatt csak öregbarátnak hívtak. A veszélyt látva többször felajánlották neki a hazatelepülést, ő azonban az utolsó pillanatban is azt mondta: „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!”. A szerb csapatok 1944. október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén értek Újvidék közelébe. A város elfoglalása után összegyűjtötték a férfiakat, de Krizosztom atyának felajánlották a menekülést. Ő azonban csak akkor élt volna ezzel, ha rendtársait is elengedik, erre azonban már nem volt lehetőség. Barakkba hajtották őket, ahol napokon át gyóntatta, vigasztalta a híveket. Október 27-én Krizosztom atyát több férfival együtt egy szomszéd barakkba terelték azzal, hogy a nap folyamán hazaengedik őket. Másnap katonazene mellett a foglyokat hármasával összekötözve futásra kényszeríttették, s közben puskatussal ütötték. Az „öreg” ferences papot is agyonverték.
Az újvidéki rendház másik vértanúja Kovács Kristóf (1914–1944), aki 1944-ben arra kérte provinciálisát, hogy Újvidékre mehessen, mégpedig azzal az indokkal, hogy vértanú akar lenni Krisztusért. Őt is 1944. október 26-án tartóztatták le. A tanúk elmondása szerint, amikor csak tehette, a rabokkal beszélgetett, mindenki becsülte emberségességéért. November 1-jén rendtársával, Kamarás Mihállyal és más rabokkal Pétervárad felé hajtották. Napközben meneteltek, éjszaka pedig gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt látva sokszor hosszú évtizedek után is rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. Lelkipásztori jelenlétüket a fasiszták szolgálatának minősítették. Kristóf és Mihály atyát fegyvert hordozva kényszerítették futásra, Kristófot vasvesszővel, puskával ütötték. Homloka a vasvessző ütéseitől fölrepedt, a verésektől nem tudott menni. Társai segítették, de elájult. Utolsó szavai ezek voltak: Sic debuit esse, vagyis így kell ennek történnie. A katonák teherautóra dobták, és Indijja község határában lelőtték.
Vértanúság a szovjet fronton
Nagyatád a háború utolsó szakaszában a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került. A front közeledtével a katonaság felszólította a lakosságot, hogy hagyja el a települést. Ekkor Hajnal Zénó (1900–1945) ferences házfőnök állt a nagyatádiak élére, az ő vezetésével vonultak ki az emberek a településről. Gyékényes felé indultak, amelynek határában a bolgár és a német csapatok kerültek egymással szembe. Húsvétvasárnap a bolgár katonák házról házra foglalták el a falut. Elértek a plébániához, ahonnan kiparancsolták Martincsevics Pál plébánost és a nála meghúzódó Hajnal Zénót is. Egy bolgár lovas katona, mikor meglátta a reverendát, illetve a ferences habitust viselő két papot, visszafordult, kiszólította őket a tömegből és agyonlőtte őket. A menekülő magyarok közül csak őket végezték ki. Az emberek melletti kitartás itt ismét a vértanúság vállalását jelentette, az egyházi ruhát viselők szisztematikus kivégzése pedig nyilvánvaló bizonyítéka az egyház iránti gyűlöletnek. A hét rendtag közül egyedül Zénó atya nyughelye ismert.
A kommunista diktatúra áldozatai
A ferenceseket a világháború idején tanúsított hősies helytállásuk miatt nagy tisztelet vette körül. Kiiktatásuk leghatásosabb eszköze a koncepciós perek gyártása volt. Így történt Gyöngyösön is, ahol Kiss Szaléz (1904–1946) klerikusmagiszter volt. 1945-ben megszervezte a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe. E szervezetben a kommunisták konkurenciát láttak, ezért Szaléz atyát 1946. április 28-án letartóztatták. Azzal vádolták, hogy részt vett szovjet katonák meggyilkolásában, és fegyveres összeesküvést szervezett. A bírósági jegyzőkönyv szerint Szaléz atya előre megígérte, hogy feloldozza a diákokat, ha elkövetik a gyilkosságot, illetve beszámolt arról is, mit gyóntak neki vádlott társai. A per jogi vizsgálata bebizonyította, hogy a vallomás jelentős része nem Szaléz atyától származik. Társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint papjukat felismerhetetlenségig verték, de ő a gyónási titkot nem árulta el, a szembesítéskor pedig kijelentette: a jegyzőkönyvet a kínzások hatására írta alá, abból semmi sem igaz. A tárgyalást magyarul nem tudó szovjet katonák megfelelő tolmács nélkül vezették. A szovjet hadbíróság 1946. december 10-i ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán. Halála óta rendtársai a gyónási titok vértanújaként tisztelik. A per koncepciós jellege és a gyónás szentségének központi kipellengérezése mutatja a tudatos egyházellenességet, Szaléz atya szenvedésvállalása pedig a hit tisztaságáért hozott áldozat.
A háború után a kommunista hatalom fokozott támadást indított a hatvani vasutas lakosság ellen, akiknek lelkipásztorai a ferencesek voltak. E meghurcolás részeként a 1945–50 között a hatvani kolostor szinte valamennyi tagját börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolítottak el a városból. Közéjük tartozott Lukács Pelbárt (1916–1948), akit 1946 májusában tartóztattak le. Ügyét a Kiss Szaléz perhez csatolták, amit így sikerült regionális üggyé emelni. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös városa között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről. A jogi vizsgálat bebizonyította, hogy az ő tanúvallomása is a kommunista szervek által írt szöveg, számtalan ellentmondással. A magyar hatóságok Pelbárt atyát is átadták a szovjet bíróságnak, és perét ugyanolyan jogellenes körülmények között tárgyalták, mint P. Szalézét. Tíz év kényszermunkára ítélték, a Szovjetunióba hurcolták. Betegségét nem kezelték megfelelően, ezért – rabtársai szerint – embertelen kínok között halt meg 1948. április 18-án. A ferencesek vértanúként tisztelik.
Ugyancsak Hatvanból hurcolták el 1950-ben Kriszten Rafaelt (1899–1952). A budai, Margit körúti rendházban 1941 és 1946 között eltöltött éveit során házfőnök–plébánosként a zsidóüldözés idején a menekítés érdekében megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba, és sebesülten is több száz kilométeres útra indult, gyalogosan, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez juttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza; így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. A világháború után megnyitotta a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkeztette a környék nyomorgóit. 1949 augusztusában, már betegen került Hatvanba házfőnöknek. 1950. június 19-én, a szerzetesrendek elhurcolásának idején teherautók álltak meg a hatvani rendház előtt, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban fellázította a kommunista rendőrség, azt híresztelve, hogy a ferenceseket akarják elvinni. Ekkor az emberek a templom elé vonultak, a rendőrség pedig felszólította a házfőnököt, P. Rafaelt, hogy oszlassa fel a tömeget. Nem sikerült. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte. A négy ferences atyát az Andrássy út 60-ba szállították. A vallomásokról ebben az esetben is kimutatható, hogy a politikai rendőrség koncepciójának szüleményei, nem a vádlottak szavai. Rafael atyát – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén – 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. A szerzetes tudta, hogy Hatvanban szinte valamennyi elődjét letartóztatták, így a helyezés elfogadása számára a meghurcolással való tudatos szembenézést jelentette 1949 augusztusában. A börtönemlékek között megőrizték azt a történetet, miszerint egy téli napon kabátban, ing nélkül szállították át egyik börtönből a másikba. Amikor az őr meglátta a teherautóról leszálló, ing nélküli rabot, így szólt: „Te, pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet?” Rafael atya 1952. szeptember 15-én halt meg a börtön embertelen körülményei között.
Börtönben halt meg Károlyi Bernát (1892–1954) is, aki 1929 és 1938 között a ferencesek kínai missziójának alapító vezetője, 1936-tól az apostoli delegátus helyettese volt Paoking környékén. Missziós tevékenysége során az elhagyott, magatehetetlen betegeket ápolta, árvaházat alapított azoknak a lányoknak, akiket a családok kitettek otthonukból. Iskolát, orvosi rendelőt létesített, letelepítette a Szatmári Irgalmas Nővérek Rendjét, megszervezte a környék lelkipásztori szolgálatát. 1938-ban visszajött Magyarországra, ahol a misszió anyagi támogatásának szervezésén dolgozott, újságkiadással foglalkozott. A zsidóüldözés idején ferences habitust adott a menekülteknek, és abban rejtegette őket. A kecskeméti rendházba fogadott be üldözötteket, illetve felkereste gettóba zárt embertársait. A szovjet front előretörésekor Kecskemét város köztisztviselői elmenekültek. Ő irányította a várost, vezette a kórházat, összeszedte a házaknál hagyott betegeket, és ingyen konyhát nyitott a Dél-Magyarországról érkező menekülteknek. 1945-ben tiltakozott a kommunista rendőrség embertelen túlkapásai miatt, amelyekkel megalázták a börtönbe vetetteket, ezért 1945 júliusában őt is letartóztatták. Zsidóellenességgel, izgatással vádolták, majd 1949. november 26-án végleg elhurcolták. 1950. november 18-án államrend elleni szervezkedés vádjával, de bizonyítékok nélkül elítélték. A rabtársak visszaemlékezései szerint a börtönben őt is kegyetlenül kínozták, de P. Bernát mindig megőrizte jóságát. A börtönben titokban gyóntatott, mindenkit bátorított. A ferences provincia a vértanúk között tartja számon. Boldoggáavatási eljárásának megkezdését 700 kecskeméti hívő támogatta aláírásával. Zsidómentő tevékenységéért a magyarországi rabbi kar a holokauszt hatvanadik évfordulóján emlékfát ültetett tiszteletére a kecskeméti ferences templom kertjében. Bernát atya környezetéből többek nyugatra menekültek, mert számolniuk kellett az elhurcolással. Ő azonban súlyosbodó betegsége ellenére is helyén maradt, tudatosan vállalva a szenvedést és a vértanúságot.
*Hét magyar ferences vértanút avathatnak boldoggá
A hét személyről a ferencesek és az érintett egyházközségek úgy vélekednek, hogy Krisztusért adták oda az életüket. Ugyanazt tették a nemzeti szocialista időszakban, mint a kommunista éra kiépülése idején: mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Helytállásuk és el nem menekvésük következménye minden esetben a meghurcolás volt, mely Isten és az egyház elleni haragból forrásozott. A lelkipásztorok tisztában voltak a várható következményekkel, mikor úgy döntöttek, hogy kitartanak híveik mellett, és így igent mondtak a vértanúságra.
* * *
A püspöki konferencia december elején hozott döntése értelmében támogatja a hét magyar ferences vértanú boldoggáavatásának ügyét.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír
2010. 12. 09. 14:39
A hét ferences vértanú – Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát – 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Krisztusért adták életüket, mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Emlékük és tiszteletük eleven rendtársaik és a hívek körében. A püspöki konferencia december elején hozott döntése értelmében támogatja a hét magyar ferences vértanú boldoggáavatásának ügyét.
A hét szerzetes 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Hárman szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték. Amikor a kommunista rezsim még nem ismerte fel, hogy a vértanúk vére az egyház magvetése.
Az újvidéki vértanúk
A déli területek 1942-es visszacsatolása után a kapisztránus rendtartomány vezetése szinte azonnal elfogadta a felkérést, hogy rendházat alapítson Újvidéken. A letelepedő ferenceseknek már 1944 őszén szembe kellett nézniük a szerb partizáncsapatok előretörésével.
Az újvidéki kolostor házfőnöke a korábban az amerikai magyarság körében működő, majd a Don-kanyart is megjárt Körösztös Krizosztom (1900–1944) volt, akit 35 éves kora ellenére, meggyötört kinézete miatt csak öregbarátnak hívtak. A veszélyt látva többször felajánlották neki a hazatelepülést, ő azonban az utolsó pillanatban is azt mondta: „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!”. A szerb csapatok 1944. október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén értek Újvidék közelébe. A város elfoglalása után összegyűjtötték a férfiakat, de Krizosztom atyának felajánlották a menekülést. Ő azonban csak akkor élt volna ezzel, ha rendtársait is elengedik, erre azonban már nem volt lehetőség. Barakkba hajtották őket, ahol napokon át gyóntatta, vigasztalta a híveket. Október 27-én Krizosztom atyát több férfival együtt egy szomszéd barakkba terelték azzal, hogy a nap folyamán hazaengedik őket. Másnap katonazene mellett a foglyokat hármasával összekötözve futásra kényszeríttették, s közben puskatussal ütötték. Az „öreg” ferences papot is agyonverték.
Az újvidéki rendház másik vértanúja Kovács Kristóf (1914–1944), aki 1944-ben arra kérte provinciálisát, hogy Újvidékre mehessen, mégpedig azzal az indokkal, hogy vértanú akar lenni Krisztusért. Őt is 1944. október 26-án tartóztatták le. A tanúk elmondása szerint, amikor csak tehette, a rabokkal beszélgetett, mindenki becsülte emberségességéért. November 1-jén rendtársával, Kamarás Mihállyal és más rabokkal Pétervárad felé hajtották. Napközben meneteltek, éjszaka pedig gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt látva sokszor hosszú évtizedek után is rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. Lelkipásztori jelenlétüket a fasiszták szolgálatának minősítették. Kristóf és Mihály atyát fegyvert hordozva kényszerítették futásra, Kristófot vasvesszővel, puskával ütötték. Homloka a vasvessző ütéseitől fölrepedt, a verésektől nem tudott menni. Társai segítették, de elájult. Utolsó szavai ezek voltak: Sic debuit esse, vagyis így kell ennek történnie. A katonák teherautóra dobták, és Indijja község határában lelőtték.
Vértanúság a szovjet fronton
Nagyatád a háború utolsó szakaszában a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került. A front közeledtével a katonaság felszólította a lakosságot, hogy hagyja el a települést. Ekkor Hajnal Zénó (1900–1945) ferences házfőnök állt a nagyatádiak élére, az ő vezetésével vonultak ki az emberek a településről. Gyékényes felé indultak, amelynek határában a bolgár és a német csapatok kerültek egymással szembe. Húsvétvasárnap a bolgár katonák házról házra foglalták el a falut. Elértek a plébániához, ahonnan kiparancsolták Martincsevics Pál plébánost és a nála meghúzódó Hajnal Zénót is. Egy bolgár lovas katona, mikor meglátta a reverendát, illetve a ferences habitust viselő két papot, visszafordult, kiszólította őket a tömegből és agyonlőtte őket. A menekülő magyarok közül csak őket végezték ki. Az emberek melletti kitartás itt ismét a vértanúság vállalását jelentette, az egyházi ruhát viselők szisztematikus kivégzése pedig nyilvánvaló bizonyítéka az egyház iránti gyűlöletnek. A hét rendtag közül egyedül Zénó atya nyughelye ismert.
A kommunista diktatúra áldozatai
A ferenceseket a világháború idején tanúsított hősies helytállásuk miatt nagy tisztelet vette körül. Kiiktatásuk leghatásosabb eszköze a koncepciós perek gyártása volt. Így történt Gyöngyösön is, ahol Kiss Szaléz (1904–1946) klerikusmagiszter volt. 1945-ben megszervezte a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe. E szervezetben a kommunisták konkurenciát láttak, ezért Szaléz atyát 1946. április 28-án letartóztatták. Azzal vádolták, hogy részt vett szovjet katonák meggyilkolásában, és fegyveres összeesküvést szervezett. A bírósági jegyzőkönyv szerint Szaléz atya előre megígérte, hogy feloldozza a diákokat, ha elkövetik a gyilkosságot, illetve beszámolt arról is, mit gyóntak neki vádlott társai. A per jogi vizsgálata bebizonyította, hogy a vallomás jelentős része nem Szaléz atyától származik. Társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint papjukat felismerhetetlenségig verték, de ő a gyónási titkot nem árulta el, a szembesítéskor pedig kijelentette: a jegyzőkönyvet a kínzások hatására írta alá, abból semmi sem igaz. A tárgyalást magyarul nem tudó szovjet katonák megfelelő tolmács nélkül vezették. A szovjet hadbíróság 1946. december 10-i ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán. Halála óta rendtársai a gyónási titok vértanújaként tisztelik. A per koncepciós jellege és a gyónás szentségének központi kipellengérezése mutatja a tudatos egyházellenességet, Szaléz atya szenvedésvállalása pedig a hit tisztaságáért hozott áldozat.
A háború után a kommunista hatalom fokozott támadást indított a hatvani vasutas lakosság ellen, akiknek lelkipásztorai a ferencesek voltak. E meghurcolás részeként a 1945–50 között a hatvani kolostor szinte valamennyi tagját börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolítottak el a városból. Közéjük tartozott Lukács Pelbárt (1916–1948), akit 1946 májusában tartóztattak le. Ügyét a Kiss Szaléz perhez csatolták, amit így sikerült regionális üggyé emelni. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös városa között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről. A jogi vizsgálat bebizonyította, hogy az ő tanúvallomása is a kommunista szervek által írt szöveg, számtalan ellentmondással. A magyar hatóságok Pelbárt atyát is átadták a szovjet bíróságnak, és perét ugyanolyan jogellenes körülmények között tárgyalták, mint P. Szalézét. Tíz év kényszermunkára ítélték, a Szovjetunióba hurcolták. Betegségét nem kezelték megfelelően, ezért – rabtársai szerint – embertelen kínok között halt meg 1948. április 18-án. A ferencesek vértanúként tisztelik.
Ugyancsak Hatvanból hurcolták el 1950-ben Kriszten Rafaelt (1899–1952). A budai, Margit körúti rendházban 1941 és 1946 között eltöltött éveit során házfőnök–plébánosként a zsidóüldözés idején a menekítés érdekében megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba, és sebesülten is több száz kilométeres útra indult, gyalogosan, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez juttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza; így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. A világháború után megnyitotta a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkeztette a környék nyomorgóit. 1949 augusztusában, már betegen került Hatvanba házfőnöknek. 1950. június 19-én, a szerzetesrendek elhurcolásának idején teherautók álltak meg a hatvani rendház előtt, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban fellázította a kommunista rendőrség, azt híresztelve, hogy a ferenceseket akarják elvinni. Ekkor az emberek a templom elé vonultak, a rendőrség pedig felszólította a házfőnököt, P. Rafaelt, hogy oszlassa fel a tömeget. Nem sikerült. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte. A négy ferences atyát az Andrássy út 60-ba szállították. A vallomásokról ebben az esetben is kimutatható, hogy a politikai rendőrség koncepciójának szüleményei, nem a vádlottak szavai. Rafael atyát – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén – 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. A szerzetes tudta, hogy Hatvanban szinte valamennyi elődjét letartóztatták, így a helyezés elfogadása számára a meghurcolással való tudatos szembenézést jelentette 1949 augusztusában. A börtönemlékek között megőrizték azt a történetet, miszerint egy téli napon kabátban, ing nélkül szállították át egyik börtönből a másikba. Amikor az őr meglátta a teherautóról leszálló, ing nélküli rabot, így szólt: „Te, pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet?” Rafael atya 1952. szeptember 15-én halt meg a börtön embertelen körülményei között.
Börtönben halt meg Károlyi Bernát (1892–1954) is, aki 1929 és 1938 között a ferencesek kínai missziójának alapító vezetője, 1936-tól az apostoli delegátus helyettese volt Paoking környékén. Missziós tevékenysége során az elhagyott, magatehetetlen betegeket ápolta, árvaházat alapított azoknak a lányoknak, akiket a családok kitettek otthonukból. Iskolát, orvosi rendelőt létesített, letelepítette a Szatmári Irgalmas Nővérek Rendjét, megszervezte a környék lelkipásztori szolgálatát. 1938-ban visszajött Magyarországra, ahol a misszió anyagi támogatásának szervezésén dolgozott, újságkiadással foglalkozott. A zsidóüldözés idején ferences habitust adott a menekülteknek, és abban rejtegette őket. A kecskeméti rendházba fogadott be üldözötteket, illetve felkereste gettóba zárt embertársait. A szovjet front előretörésekor Kecskemét város köztisztviselői elmenekültek. Ő irányította a várost, vezette a kórházat, összeszedte a házaknál hagyott betegeket, és ingyen konyhát nyitott a Dél-Magyarországról érkező menekülteknek. 1945-ben tiltakozott a kommunista rendőrség embertelen túlkapásai miatt, amelyekkel megalázták a börtönbe vetetteket, ezért 1945 júliusában őt is letartóztatták. Zsidóellenességgel, izgatással vádolták, majd 1949. november 26-án végleg elhurcolták. 1950. november 18-án államrend elleni szervezkedés vádjával, de bizonyítékok nélkül elítélték. A rabtársak visszaemlékezései szerint a börtönben őt is kegyetlenül kínozták, de P. Bernát mindig megőrizte jóságát. A börtönben titokban gyóntatott, mindenkit bátorított. A ferences provincia a vértanúk között tartja számon. Boldoggáavatási eljárásának megkezdését 700 kecskeméti hívő támogatta aláírásával. Zsidómentő tevékenységéért a magyarországi rabbi kar a holokauszt hatvanadik évfordulóján emlékfát ültetett tiszteletére a kecskeméti ferences templom kertjében. Bernát atya környezetéből többek nyugatra menekültek, mert számolniuk kellett az elhurcolással. Ő azonban súlyosbodó betegsége ellenére is helyén maradt, tudatosan vállalva a szenvedést és a vértanúságot.
*Hét magyar ferences vértanút avathatnak boldoggá
A hét személyről a ferencesek és az érintett egyházközségek úgy vélekednek, hogy Krisztusért adták oda az életüket. Ugyanazt tették a nemzeti szocialista időszakban, mint a kommunista éra kiépülése idején: mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért, a kisemmizettekért. Helytállásuk és el nem menekvésük következménye minden esetben a meghurcolás volt, mely Isten és az egyház elleni haragból forrásozott. A lelkipásztorok tisztában voltak a várható következményekkel, mikor úgy döntöttek, hogy kitartanak híveik mellett, és így igent mondtak a vértanúságra.
* * *
A püspöki konferencia december elején hozott döntése értelmében támogatja a hét magyar ferences vértanú boldoggáavatásának ügyét.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír
2010. november 18., csütörtök
Magyar Kurír - Aláírásunkkal tiltakozhatunk a pakisztáni keresztény anya kivégzése ellen
Magyar Kurír - Aláírásunkkal tiltakozhatunk a pakisztáni keresztAláírásunkkal tiltakozhatunk a pakisztáni keresztény anya kivégzése ellen
november 17. 16:00
Nemzetközi online akciót hirdetett az AsiaNews hírügynökség a káromlásért halálra ítélt anya ítéletének visszavonásáért és a káromlásról szóló igazságtalan pakisztáni törvény módosításáért. A szerdai általános kihallgatás alkalmával XVI. Benedek pápa is szót emelt Asia Bibi teljes szabadságának visszaadása érdekében.
Mint arról hírt adtunk, Pakisztánban november 7-én Mohamed próféta káromlásáért halálra ítélték Asia Bibit. 2009-ben a mezőgazdasági munkásként dolgozó anyának muzulmán munkatársnői nem engedték, hogy vizet hozzon, mondván, hogy mivel nem muzulmán, érintése tisztátalanná tenné a vizet. Később megpróbálták rávenni, hogy tagadja meg hitét. A szóváltás közben Asia Bibi megjegyezte, hogy Jézus meghalt a kereszten az emberek bűneiért, és megkérdezte, hogy Mohamed vajon mit tett értük. Az asszonyok a helyi imámnak panaszkodtak (egyikük az imám felesége), aki rendőrségi feljelentést tett Asia Bibi ellen. Az asszonyt megverték, letartóztatták, és majdnem egy évvel a sértő szavak elhangzása után kötél általi halálra ítélték.
Bibi férje, Ashiq Masih az AsiaNews-nak elmondta: a lahore-i legfelsőbb bíróságnál fellebbez az ítélet ellen. Az asszony életéért kampány indult Olaszországban (Tv2000), Pakisztánban, Indiában és az Egyesült Államokban is. Az AsiaNews által kezdeményezett nemzetközi petíció Asia Bibi halálbüntetésének visszavonását kéri Asif Zardari elnöktől, és egyben arra kéri az elnököt, változtassa meg a káromlásról szóló igazságtalan törvényt, amely számos ártatlan áldozatot követel és lehetetlenné teszi az országban a békés egymás mellett élést.
november 17. 16:00
Nemzetközi online akciót hirdetett az AsiaNews hírügynökség a káromlásért halálra ítélt anya ítéletének visszavonásáért és a káromlásról szóló igazságtalan pakisztáni törvény módosításáért. A szerdai általános kihallgatás alkalmával XVI. Benedek pápa is szót emelt Asia Bibi teljes szabadságának visszaadása érdekében.
Mint arról hírt adtunk, Pakisztánban november 7-én Mohamed próféta káromlásáért halálra ítélték Asia Bibit. 2009-ben a mezőgazdasági munkásként dolgozó anyának muzulmán munkatársnői nem engedték, hogy vizet hozzon, mondván, hogy mivel nem muzulmán, érintése tisztátalanná tenné a vizet. Később megpróbálták rávenni, hogy tagadja meg hitét. A szóváltás közben Asia Bibi megjegyezte, hogy Jézus meghalt a kereszten az emberek bűneiért, és megkérdezte, hogy Mohamed vajon mit tett értük. Az asszonyok a helyi imámnak panaszkodtak (egyikük az imám felesége), aki rendőrségi feljelentést tett Asia Bibi ellen. Az asszonyt megverték, letartóztatták, és majdnem egy évvel a sértő szavak elhangzása után kötél általi halálra ítélték.
Bibi férje, Ashiq Masih az AsiaNews-nak elmondta: a lahore-i legfelsőbb bíróságnál fellebbez az ítélet ellen. Az asszony életéért kampány indult Olaszországban (Tv2000), Pakisztánban, Indiában és az Egyesült Államokban is. Az AsiaNews által kezdeményezett nemzetközi petíció Asia Bibi halálbüntetésének visszavonását kéri Asif Zardari elnöktől, és egyben arra kéri az elnököt, változtassa meg a káromlásról szóló igazságtalan törvényt, amely számos ártatlan áldozatot követel és lehetetlenné teszi az országban a békés egymás mellett élést.
A petícióhoz e-mail küldéssel lehet csatlakozni. Az e-maileket saját – angol nyelvű – üzenettel vagy üresen (esetleg a tárgyban megjelölve: "For the life of Asia Bibi") a következő címre lehet küldeni: salviamoasiabibi@asianews.it
(vagy közvetlenül a pakisztáni elnöknek címezve: publicmail@president.gov.pk)
A mai általános kihallgatás alkalmával XVI. Benedek pápa is szót emelt Asia Bibi teljes szabadságának visszaadása érdekében. Mint mondta, „a nemzetközi közösség nagy aggodalommal figyeli a pakisztáni keresztények nehéz helyzetét, akik gyakran válnak erőszakos cselekmények és diszkrimináció áldozataivá." A Szentatya „lelki közelségéről" biztosította Asia Bibit és családját. „Imádkozom azokért, akik hasonló helyzetbe kerültek, hogy tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és alapvető jogaikat" – idézi XVI. Benedek szavait az AsiaNews.
Magyar Kurír ény anya kivégzése ellen
Magyar Kurír ény anya kivégzése ellen
2010. november 17., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)